my reset guide logo
Dr Saray Stantic

Dr. Saray Stancic: az életmódgyógyászat ereje

Dr. Stancic 1993-ban szerzett doktori diplomát a New Jersey-i Orvosi Egyetemen. Rezidens évei alatt tanúja volt a katasztrofális HIV-járvány tetőpontjának, aminek következtében egyre nagyobb érdeklődést mutatott a fertőző betegségek iránt. Ambiciózus hozzáállását bizonyítja, hogy részt akart venni az AIDS egészségügyi válságának megoldásában.

Lelkesedése az idő előrehaladtával sem csökkent, így a fertőző betegségekkel foglalkozó ösztöndíjprogramot is elvégezte, melyet követően a New York-i Hudson Valley Veterans Administration Hospital infektológiai főorvosává nevezték ki. Ezekben az években több száz hepatitisben és HIV-ben, valamint egyéb fertőző betegségekben szenvedő beteget kezelt, multidiszciplináris megközelítéssel.

Az alább tárgyalt eseménysorozatot követően, azonban más területen kezdte el alkalmazni holisztikus megközelítését. Dr. Stancic jelenleg az egészségügy megreformálásának egyik szószólója, aki az orvosi képzések átalakítását szorgalmazza, nagyobb hangsúlyt fektetve a megelőzésre és az egészségmegőrzésre, mintsem a betegségek tüneti kezelésére.

Az ő története is reményt és bizakodást jelent azok számára, akik szeretnének változtatni. 

“Így alakult át teljesen az életem egy este alatt”

1995. október 11. ugyanúgy indult, mint bármelyik másik 24 órás műszak. Azonban ezen az estén Dr. Stancic fáradtabb volt, mint máskor. Hajnalban került csak ágyba, majd rövid pihenést követően a telefon csörgésére ébredt. Ekkor tapasztalta azt, hogy a lábai teljesen elzsibbadtak és szörnyen fázik.

Rövid időn belül MRI vizsgálatot végeztek el rajta, amely léziókat mutatott ki az agyában és gerincvelőjében, szklerózis multiplex-szel diagnosztizálták. 

Neurológusa javaslatára a diagnózist követően egyből elkezdte a gyógyszeres kezelést, ami a betegség progresszióját volt hivatott lassítani. Azonban az állapota az évek alatt így is rosszabbodott, és a gyógyszerek mellékhatásai is megnehezítették mindennapjait. Ekkor még nem hallott semmilyen alternatív megoldásról, amellyel esetlegesen támogathatta volna a szervezetét.

Dr. Stancic, minden kihívás ellenére továbbra is igyekezett ellátni orvosi teendőit, azonban ezt egyre nehezebben tudta teljesíteni. Korábban kellett munkába indulnia, egyre több támogatásra volt szüksége, és idővel kénytelen volt mankót használni a járáshoz. 

Sorsfordító publikáció a táplálkozás és a gyulladásos betegségek kapcsolatáról

A véletlennek köszönhetően, 2003-ban találkozott Dr. Roy Swank kutatásával, amely elindította a gyógyulás felé vezető úton. Swank az elsők között vizsgálta a táplálkozás és az SM kapcsolatát. Hipotézise szerint a telített zsírsavak túlzott fogyasztása negatív irányba befolyásolja a betegség lefolyását. Hipotézisét később kutatással is bizonyította. Több, mint 140 betegét “kezelte” zsírszegény, növényi alapú étrenddel. A diétát tartó betegeinek 95%-a 34 év lefolyása után is fizikailag aktív életet élt. 

A cikk felkeltette a kíváncsiságát és bár szkeptikus volt az olvasottakkal, mégis arra ösztönözte, hogy tovább kutakodjon a téma iránt. Újabb és újabb publikációkat talált, amelyek a táplálkozás betegség(ek)re gyakorolt hatását igazolták. Mivel bármire hajlandó lett volna, hogy lassítsa az állapotromlását, belekezdett a diétába. 

A kezdeti apró sikerek lelkesítették, azonban – elmondása szerint – évekbe telt, mire teljesen sikerült finomhangolnia az étrendjét. Ez a terület pedig csak egy volt a sok közül, amin radikálisan változtatott.  

Állóképesség fejlesztése, majd a csodaként megélt áttörés

2003-ban Dr. Stancic fáradékony volt, a járása bizonytalan, csak kisebb távokat tudott megtenni segítség nélkül. 

Az étkezésen túl egyéb témájú kutatásokba is beleásta magát. Ezek inspirálták arra, hogy egyre többet foglalkozzon a testmozgással. A szobabiciklizés volt az egyetlen olyan dolog, amelyet egyedül is, napi szinten képes volt elvégezni. Kezdetben csak néhány percig bírta, azonban megfigyelte, hogy kitartó edzéssel egyre tovább tud tekerni. Ezzel párhuzamosan az általános fáradtságérzete is csökkeni kezdett. 

Kitartása megmaradt, melynek köszönhetően 2005-ben élete egyik legmegindítóbb pillanatait élte át.

Dr. Stancic és férje esküvői meghívást kapott egyik közeli barátjuktól. A doktornő korábban hosszú hónapokon keresztül küszködött a járásával, de ezen az estén magassarkúban táncolt párjával, segítség nélkül. (Bár nem vagyok nő, tudom, hogy a magassarkúban való sétálás már önmagában is nagy kihívás, így el tudom képzelni, mennyi érzelmet szabadíthatott fel ez az esemény a doktornőben).

Ezzel kapcsolatban az alábbit nyilatkozta a vele készített interjúban:

Ami másnak magától értetődő, az valójában egy csoda. És ez történt azon az este.

Egy életmódgyógyász megközelítése

Jelenleg a doktornő aktív, tünetmentes életet él. Legnagyobb küldetése, hogy felhívja az emberek figyelmét a megfelelő életmód kialakítására, hiszen véleménye szerint a fizikai és mentális egyensúly megtalálásával a betegségek nagy része megelőzhető, sőt akár gyógyítható is.

Ezt a preventív szemléletmódot szeretné átadni az orvosi oktatási intézmények számára is. Célja beteljesülése érdekében számos konferencián ad elő. Emellett producerként is kipróbálta magát a Code Blue című film megalkotása során. A mű az orvostudomány helyzetének hiányosságait mutatja be, emellett pedig megismerteti az életmódorvoslásban rejlő elképesztő lehetőségeket.

Nemrégiben publikált könyvében – What’s missing from medicine – a Code Blue-ban is érintett területeken bontja ki részletesen az olvasó számára. Ezek alkotják Dr. Stancic, életmódorvoslással kapcsolatos alappillérjeit.

Étrend és táplálkozás

“Legyen az ételed az orvosságod.”

A már sokat hallott Hippokratészi idézet megfelelően foglalja össze a könyben is található ajánlásokat. 

Dr. Stancic a teljes értékű növényi étrend (TÉNÉ) híve. Dr. Roy Swank kutatásának felfedezése után eltökélten tért át erre az étrendre és azóta is tartja. Pácienseinek is ezt ajánlja, ugyanakkor tisztában van azzal is, hogy a hús nélkülözése sokaknak elképzelhetetlen, így valamelyest megendegőbb javaslatokat fogalmaz meg a könyvében.

  • Minden étkezéshez fogyassz zöldségeket.
  • “Szivárvány étkezés”: vigyél be minél több színű zöldséget és gyümölcsöt.
  • Csökkentsd vagy nélkülözd a húsfogyasztást.
  • Kerüld a feldolgozott élelmiszereket.
  • Figyelj a mértéktartásra.
  • Élvezd, ahogyan és amit eszel.

Fizikai aktivitás

Az étkezés után a mozgással és annak előnyeivel kezdett el egyre többet foglalkozni. Az orvosai óva intették az testmozgástól, hiszen a túlhevülés következtében kiújulhatnak vagy felerősödhetnek a tünetek az SM betegekek esetében.

Ahogy feljebb már olvashattad, kezdetben a férje támogatásával kezdte el a szobabiciklizést, ez volt az egyetlen edzéstípus, amit el tudott végezni. Arra lett figyelmes, hogy napról napra fejlődik és a tünetei bár kezdetben felerősödtek, idővel csökkeni kezdtek, végül pedig teljesen megszüntek. Manapság heti rendszerességgel erősít, fut és hegyet is mászik.

Fizikai aktivitásra vonatkozó javaslatai pontokba szedve:

  • Legalább heti 150 percet tölts mozgással, amelyből 2 alkalom erősítés legyen.
  • Vigyél játékosságot a rutinodba. A mozgás legyen örömteli és felszabadító, nem pedig egy újabb kellemetlennek tűnő feladat a mindennapokban. 
  • A következetesség kulcsfontosságú. Tarts magad a felállított célokhoz, ha kimaradna egy alkalom, próbálj meg, minél hamarabb visszarázódni.

Stresszkezelés

Hajlamosak vagyunk átsiklani ezen a területen. Sokszor azt gondoljuk, hogy minket nem befolyásol negatívan az állandó stressz vagy úgy hisszük, megfelelően tudjuk azt kezelni. Előfordul még, hogy abban bízunk, hogy a tisztább étkezés és több testmozgás kárpótolja az ezen a területen fellépő hiányosságokat.

Sajnos azonban ez nem így működik. 

Kétségtelen, hogy a stressznek rövid távon számos pozitív hatása van, azonban ha ez krónikussá válik, annak súlyos következményei lehetnek. Ahhoz, hogy az életmódváltás hosszú távon is sikeres legyen, rezilienciát kell építenünk, olyan képességeket kell kifejlesztünk, amelyek segítenek a mentális egyensúly megteremtésében és fenntartásában. Számos módszer és lehetőség áll rendelkezésünkre. Nézzük, milyen javaslatokat sorol fel Dr. Stancic, amelyekkel elindulhatunk ezen az úton.

  • Ne a külső körülményeket próbáld megváltoztatni, hanem a saját hozzáállásodat a dolgokhoz (Man’s Search for Meaning). Stressz mindig lesz az életben, a kérdés az, hogyan reagálsz rá.
  • Meditálj és alkalmazd a mindfullness különböző technikáit.
  • Tartsd figyelembe az életmódorvoslás további építőelemeit – étkezés, alvás, mozgás, szociális kapcsolatok -, hiszen ezek is hatással vannak a stresszre adott válaszreakciódra.
  • Légy kedves és elfogadó önmagaddal.

Alváshigiéné

Meglehet, hogy feleslegesen kidobott időtöltésnek tartod az alvást és azt gondolod, hogy minimális hatással van a fizikai és mentális jólétre. 

Semmi sem állhatna távolabb az igazságtól.

Az alvás témája bár kevésbé tűnik izgalmasnak az itt felsorolt, többi területhez képest, azt fontos tudnunk, hogy az egyik legmeghatározóbb napi tevékenység, amely hozzájárul az egészségünk fenntartásához, illetve annak helyreállításához.

A doktornő éveken át küzdött alváshiánnyal. Az idő előrehaladtával azonban, az egyre következetesebben kialakított rutin és a javuló, megfelelő minőségű alvás egyértelmű eredményeket hozott esetében.

Az alváshigiénével foglalkozó fejezetben a doktornő az alábbi témákkal foglalkozik részletesebben:

  • Milyen fázisai vannak az alvásnak és mi számít megfelelő minőségű alvásnak?
  • Milyen következményei lehetnek az alvásmegvonásnak? 
  • Hogyan alakítsuk ki a saját alvási rutinunkat? Mire figyeljünk? Milyen technikák szolgálják az esti időszakban az elcsendesedést, a megfelelő alvás előkészítését?

Néhány példa:

  • Légy konzisztens: feküdj le és kellj fel hasonló időpontban.
  • Ellenőrizd a hálószoba hőmérsékletét. Lehetőség szerint aludjunk hűvösben.
  • Este már kerüld a fehér fényt.
  • Lefekvés előtt próbálj elcsendesedni: ne dolgozz, ne nézz televíziót, ne egyél közvetlenül előtte.
  • Ügyelj az ágy és matrac kényelmességére.
  • Vezess alvásnaplót a fejlődés monitorozása érdekében.

(Káros anyag)bevitel csökkentése

Az alkohol, a dohányzás és a drog fogyasztása káros hatással vannak szervezetünkre. Manapság már kevesen kérdőjelezik meg ezt az állítást. 

Azon túl, hogy a doktornő részletezi, hogyan járulnak hozzá ezek bizonyos betegségek kialakulásához, másegyéb, egészségesnék vélt anyagok veszélyeire is felhívja a figyelmet.

A mai kor embere jellemzően az azonnali megoldásokat keresi. Ezt a célt szolgálják a vitaminok és táplálékkiegészítők. Azonban legyünk óvatosak ezekkel kapcsolatban, hiszen az ésszerűtlen, túlzott fogyasztásuk hosszú távon hasonlóan káros lehet számunkra. Konzultáljunk szakértővel, határozzuk meg pontosan, hogy mit, mire szedünk, továbbá figyeljük a testünk által adott reakciókat a beszedett vitaminokra. 

Szociális kapcsolatok

A családi kötelék, a barátság, illetve a valahova tartozás érzése mind-mind a legalapvetőbb emberi szükségletek közé tartozik.

Azok, akik jó emberi kapcsolatokat ápolnak, jellemzően boldogabb és kiegyensúlyozottabb életet élnek. Mostanra számos kutatási eredmény is bizonyítja, hogy kapcsolataink minősége nagymértékben befolyásolja egészségi állapotunk alakulását. Minél inkább megértő, támogató és szeretetteljes környezetben élünk, annál jobb. Az eddigi leghosszabb, boldogság témakörével foglalkozó Harvardi kutatás is ezt támasztja alá.

Néhány példa a stabil szociális háttér egészségre gyakorolt hatásaira vonatkozóan:

  • Csökkenő gyulladásos folyamatok a testben.
  • Csökkenő valószínűség az elhízásra, illetve a magas vérnyomás kialakulására.
  • Szívroham kockázatának csökkenése.
  • Csökkenő valószínűség az idős korban tapasztalható memória problémák jelentkezésének.
  • Nagyobb hajlandóság az egészséges életmód kialakítására és fenntartására.

Dr. Saray Stancic nem mindennapi utazása és élete 2022-ben

Zárásként fontos megjegyezni, hogy a doktornő gyógyulása és életmódváltása nem lineárisan ívelt felfelé. Az étrendjét több éven keresztül kellett finomhangolnia, a testmozgásba fektetett munkája csak hosszú hónapok elteltével kezdte el kifejteni jótékony hatását. Időközben előfordult, hogy bizonyos tünetek újra jelentkeztek, illetve felerősödtek nála.

Azonban kitartó volt, ragaszkodott az elképzeléseihez. 

És jelenleg jól van, jól érzi magát. Vannak napok, amikor fáradékonyabb, enyhe bizsergést érez a teste különböző területein, azonban ezeknek – állítása szerint – tudja az okait és hálát ad a testének azért, hogy az egyértelmű jelzéseket küld számára.

Munkássága elképesztő, élettörténete sokaknak szolgálhat példaként, érdemes őt (is) követni!

We use cookies to ensure a quality user experience.

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.