my reset guide logo
David Lyons

David Lyon: izommunka és neuroplaszticitás

Többek között olyan globális szervezetek, mint a Nemzetközi SM Szövetség vagy a Nemzetközi Fitnesz Szakemberek szövetsége az SM fitnesz szakértőjeként tartják számon. Saját, sportban szerzett tapasztalatai révén olyan programot dolgozott ki, amellyel megmentette saját életét, mostanra pedig emberek tömegeinek ad reményt életminőségük javításában. Több száz elégedett visszajelzés bizonyítja módszerének sikerességét, amely a fókuszált testmozgáson és a neuroplaszticitáson alapul. 

Az izommunka tudatosítása és a neuroplaszticitás

David szerint, ha figyelmünket tudatosan az izmok összehúzódására irányítjuk, akkor az összehúzódás minősége javulni fog. Más szóval, ha elménkkel “megfigyeljük” az éppen megfeszített izomcsoportot, annál nagyobb erőkifejtést és intenzitás érhetünk el vele. 

Állítását kutatások is bizonyítják. Ezek szerint, ha a mentális figyelmünket az éppen összehúzódó izmokra irányítjuk, akkor az adott mozgáshoz használni kívánt izomrostok nagyobb százaléka fog aktiválódni.

A teljesen egészséges emberek esetében a működésbe lépő izomrostok munkáját az agy és a perifériás idegrendszer együttesen hozzák létre. Az SM-mel élő embereknél azonban előfordul, hogy az idegrendszer egyes területei sérülnek, amely negatívan befolyásolhatja az izommozgást. 

És itt jön képbe a neuroplaszticitás. 

Az agyunk állandóan változik és tanul, amelynek köszönhetően az idegrendszer ép területei átvehetik a korábban elhalt idegsejtek szerepét. Ez a képesség teszi lehetővé, hogy újabb mozgásformákat, idegennyelvet vagy bármi egyéb tudást sajátítsunk el. Minél többször ismétlünk valamit, annál erősebb lesz a kapcsolat az idegsejtek között, ezáltal idővel természetessé válik egy adott cselekedet. 

neuroplaszticitás

Például, ha valaki gitározni tanul, akkor az akkordok rendszeres gyakorlásával megerősödnek az agyban található szinapszisok (idegsejt végződések) és néhány nap elteltével az illető már “gondolkodás nélkül”, automatikusan is képes lesz azok lejátszására.

A neuroplaszticitás tehát az idegsejtek külső körülmények hatására történő alkalmazkodképessége. Ez a képesség bennünk rejlik és állandóan működik. Mi magunk pedig tudatosan tehetünk azért, hogy kihasználjuk és erősítsük ezt a képességet.

A fenti ismereteket felhasználva dolgozta ki David saját, testmozgáson alapuló programját, melyet más testépítők is előszeretettel alkalmaznak.  

Az elme-izom kapcsolata és az edzéstechnika alappillérjei

Ahogy a fent leírtak szemléltetik, az elme-izom kapcsolat meglétekor nemcsak egy indirekt, spontán hanem egy tudatos és szándékos izomösszehúzódás is létrejöhet. És mi pontosan ezt szeretnénk elérni. A izomerősítő feladatok elvégzésekor tehát alapfeltétel, hogy az éppen a megfeszített izomra vagy izomcsoportra fókuszáljunk. Ez a belső fókusz hosszú távon jobb eredményekhez fog vezetni.

Mire van szükség az edzésekhez?

David az edzéshez csupán egy ellenállásos gumiszalagot javasol, melynek segítségével számos, különböző feladat végezhető el. A vásárlásnál figyeljünk arra, mekkora ellenállású kötelet választunk, hiszen ez hatással lesz az edzés intenzitására. Olyan szalagot vegyünk, amely ajtóhoz is rögzíthető, így színesebbé tehetjük az edzéseket.

Milyen feladatokat végezzek?

Ha regisztrálunk az OptimalBody weboldalon, akkor David végigvezet a feladatokon. A videók a széken végezhető verziókat is bemutatják, hasonlóan részletes magyarázattal. Amennyiben nem szeretnénk előfizetni, számos forrást találunk az interneten, amik inspitációként szolgálhatnak. Kezdetben válasszunk ki 6-8 feladatot, amelyet képesek vagyunk elvégezni és ezeket felváltva hajtsuk végre és figyeljük meg, hova jutunk néhány hét elteltével. Fontos, hogy próbáljunk meg minden izomcsoportot átmozgatni.

Hogyan végezzük a feladatokat?

Az edzés legfontosabb alappillére, hogy végig fókuszáltak maradjunk. Amikor egy adott izomcsoportot edzünk, figyeljünk a megfeszített területre. Kezdetben a feladatokat végezhetjük kisebb ellenállással, a lényeg, hogy próbáljuk meg 3 másodpercig tónusban tartani az a fejleszteni kívánt izmokat.

Mennyi időt és milyen gyakran érdemes edzeni?

Építsük fel úgy az edzéseket, hogy 1 hét alatt lehetőleg az összes izomcsoportot átdolgozzuk. Segítségül szolgálhat az alábbi minta edzésterv, amely természetesen saját igények és lehetőségek szerint variálható.

3 napos felosztás:

  1. nap: hát, bicepsz
  2. nap: mell, tricepsz, vádli
  3. nap: combfeszítő, combhajlító

Hogyan segített a sport a regenerálódásban?

David Lyon 47 éves volt, amikor az első tünetek sújtották. Éppen az edzőteremben tartózkodott, amikor szúró fájdalmat érzett a bal karjában. A kellemetlen érzést ekkor még a túlerőltetett edzés javára írta. Hétről hétre azonban rosszabbodott az állapota, majd végül mellkastól lefelé mozgásképtelenné vált. Nem érzett mást, csak fájdalmat, zsibbadást és bizsergést.

Néhány órás vizsgálódás után kapta meg a lesúlytó diagnózist: SM.

Ezt követően több neurológussal is konzultált, akik egyöntetűen azt állították, hogy a testépítő karrierjének örökre vége és nagy valószínűséggel élete hátralévő részét kerekesszékben tölti majd. 

David a 20’-as évei elejétől kezdve testépítéssel foglalkozott. Rengeteg versenyen vett részt, kitűnő eredményekkel. Idővel elismert fitness edzővé vált, több edzőtermet is tulajdonolt és működtetett. Az egész élete a sport körül forgott. 

David Lyon és Arnold Schwarzenegger

Másokhoz hasonlóan a diagnózis sokként érte, azonban nem adta fel. Funkcionális edzésekre kezdett járni, alternatív gyógyulási lehetőségeket után kutatott, de áttörő, hosszú távú eredményt egyik megoldás sem hozott számára. Amikor már azt érezte, hogy nem maradt senki vagy semmi, amire támaszkodhatna, akkor talált vissza önmagához és saját tudásához: a testépítéshez és a táplálkozáshoz.

Az általa kifejlesztett edzéstechnika biztosította, hogy lassan, de visszanyerje mobilitását. Külső szemmel ma már senki nem mondaná meg róla, hogy SM-mel él. Tünetei nem szűntek meg teljesen, időszakosan égő fájdalmat érez a lábában és a bal tenyere többségében érzéketlen, ugyanakkor mindenfajta izommunkára képes és egyértelműen jobb állapotban van, mint 14 évvel ezelőtt, a diagnózisa időpontjában.

We use cookies to ensure a quality user experience.

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.